A tragédia okait vizsgáló bizottság zárójelentése szerint a pilóta hibája miatt zuhanhatott le tavaly decemberben a repülőgép Szocsi közelében.
A Tu-154-es utasszállító katasztrófájában 92 ember halt meg.
Tavaly decemberben Makszim Szokolov orosz közlekedési miniszter – még a bizottság felállítása előtt – úgy nyilatkozott, hogy a gép műszaki hiba miatt zuhant le.
Ez a vélekedés a vizsgálat során, nem igazolódott be.
Az orosz védelmi minisztérium most azt közölte, hogy a vizsgálat szerint
a balesetet a repülőgép parancsnoka térbeli orientációjában (helyzetértékelésében) beállt zavar okozhatta, amely a repülőgép irányító berendezéseivel való hibás műveletekhez vezetett.
A bizottság szerint nem sértették meg sem az utasok, sem a 150 kilónál súlyosabb rakományok elhelyezésére vonatkozó előírásokat, nem történt szabálytalanság Szocsiban a gép üzemanyag-feltöltésekor, és nem találtak külső tényezők hatására utaló jeleket sem.
A bizottság szakértői gondosan elemeztek minden, a légi balesetet megelőző körülményt, valamint tanulmányozták a Tu-154-es repülésének műszaki paramétereit a felszállástól Szocsi repülőteréről.