Nézd válaszd szét a dolgokat:
1. ETCS - VDE Projektek
2. egyebek
Kezdjük az egyebeknél: ezekre nincs rálátásom és nem tudok mit kezdeni vele.
ETCS: a teszteléssel kapcsolatos problémák és próbafutások elmaradása nem elsősorban a DB-n vagy annak esetleges pénztelenségén múlik.
A probléma ott kezdődik, hogy akikkel a DB kezdődött nem tudnak sok esetben megfelelő minőséget produkálni, a hibákat időben kijavítani, vagy teszteken részt venni. A VDE projektben pedig egy csomó új előírást vezettek be, ebből a legnagyobb feladatot adó volt: Tunnelbegegnungsverbot
június 5.-én kellett volna elkezdődni a teszteknek, de akkor még 0 státuszban volt a Tunnelbegegnungsverbot megoldása, még DMI-n sem lett megtervezve a helye!
A VDE 8-as projektek és ETCS költségeiről:
felmerültek új igények és problémák 2017 év elején. Erre az egyik ETCS-es fejlesztő és szerződött partnere azt mondta: OK megoldjuk X ezer EUR felárért. A Bung és Csapata pedig aláírta a szerződést mert a partnerek mindent megígértek, de a megoldás a megadott határidőre nem készült el, a tesztek elhúzódtak. Most novemberben szinte éjjel nappal tudták tesztelni és a nagyobb hibákat javítani. Az apróbb és közben felmerülők pedig folyamatos javítás alatt vannak. Ezért is írtam a költségek nem úgy vannak és nem olcsóbb az LZB semmiféle téren sem.
PS: nem csak a DB, hanem más EU-s országok is óriási támogatásokat kaptak az ETCS-el kapcsolatos költségekre is. De ezeket nem költhetik el veszélyes fák kivágására, klíma problémákra vagy minden másra amit írtál.