Hű, a mindenit, micsoda véletlenek vannak! :D Te dorozsmai vagy?:)
Bizony, azért pont ő a névadóm, mert kisebb koromban (ja, jut eszembe: én 99-es születésű vagyok, tehát sajnos nem sok mindenre emlékszem belőlük, minden adat kb. amit én tudok mind utánanézés következménye és annak köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban konkrétan keresgélésekkel töltöttem az időt itt a szegedi index fórumokon, természetesen a régi hozzászólásokból (így emlékszem a te hozzászólásaidra is, sőt a legtöbbet tőled szedtem, nagyon nagyon sok fontos és érdekes dolgot osztottál már meg itt is meg ott is!)), szóval kiskoromból emlékszem még eme egykoron dicső dorozsmai járműre, de már abból a korból, amikor már talán nem is dorozsmai volt, tehát azt hiszem lovagló gép volt, nyilván ez már az utolsó pár (vagy 1-2) évében volt - sajnos 2010 januárjában őt is selejtezték. Tekintve, hogy én mindig is tősgyökeres újszegedi voltam, így főleg az itteni járatokon utaztam, a 996 a végén a szőregi 60-as járatokon is sokat járt (szerintem egy kis ideig konkrét fordája is lehetett neki), és ami akkor nagyon megfogott benne, az az a bizonyos Rádió 88-as reklám volt, amit már nagyon régóta hordott magán (2004-ben már biztos rajta volt, csak talán még más fajta), és azt hiszem 2008-ig rajta is volt. (Akkoriban valamiért először még mindig csak a reklámok érdekeltek a buszok oldalán (és sajnos nem a hangjuk meg hogy hogy néztek ki meg ilyenek), és folyton figyeltem őket, hogy milyeneket viselnek (volt egy másik kedvenc is, egy piros printkeres reklámos is, amit szintán a 60-ason láttam, arra így utólagos nyomozással a BRT-050-re tippelek, ami valóban egy ős-szőregi kocsi volt).
Kezdőként még nem igazán voltam tisztában a rendszámokkal sajnos, mert azokat is csak akkoriban kezdtem figyelni, de az A- meg a K-t megjegyeztem később is a rendszámában, ám mégis, amikorra már levették róla a Rádió 88-as reklámot, szerintem már nem vehettem észre többet. Később, amikor ez a busz már eltűnt az utakról is - akár hiszed akár nem - egy másik busszal kezdtem összekeverni: mégpedig egy bizonyos KAY-572-vel (ex-CMX-891 vagy BX 63-35 fénykorában) a K meg az A miatt - azt hittem ő az a busz csak már reklám nélkül (úgy megörültem hogy újra láttam! - pedig mint utólag kiderült, az egy teljesen másik járgány volt) :) a két buszban ugye csak annyi azonosság volt kb hogy mind a 2 1987-es) Hát ez lenne az én történetem, én - sajnos - csak ennyire emlékszem belőle, utána mikor 2010-ben nagyjából tudomásul vettem, hogy soha nem fogom viszontlátni őt, már lett is egy másik kedvenc csuklósom, méghozzá a CJN-357 személyében (ő is akkoriban főként 60-as törzsbusz volt, azért), majd jött hozzá még 2 további kedvenc: a BOX-605 és a CJN-294, mind a 3 a gyönyörű jellegzetes hangjuk miatt lett az első nálam (ugye a 357-nek volt például az a szép hangos hidas hangja, ami kb 2015-ös 'haláláig' magán is hordozott mint amolyan velejáró jellegzetességet (jut eszembe, ő volt a legutolsó 80-as évekbeli, tehát utolsó történelmi állományú szegedi 280-as, amit leselejteztek, de ezt gondolom mindenki tudja)) ;)