Őszinte részvétem, és sajnállak  hbercy, hogy a végén így megszenvedted kitartásodat . Tudom hogy a család ezt várja tőlünk , de az utolsó fázist szerintem jó lenne ha őszintén meg lehetne beszélni a betegnek a kezelő orvosával, hogy az akár több éves kezelés ami ugyancsak nagy kitartást igényel, legalább humánosabban, elviselhetőbb módon érne véget. Engem három éve műtöttek, ez időtől folyamatosan kapom a kemót. Az utóbbi időben ritkán olvasok bele a fórumba és még ritkábban írok. Ennek az az oka, hogy megvisel egy-egy betegtárs elvesztése, a másik, hogy már bele fásultam, hogy állandóan a betegségemmel és mellékhatásaival foglalkozzak. Ezek mellett úgy érzem, hogy a holnapi CT-felvétel progressziót fog mutatni. Igaz tettem is érte, mivel az előírt gyógyszereket is rendszertelenül, csökkentett mennyiségben fogyasztom /az intenzív mellékhatások  miatt /, és az étrendemet sem sikerült megváltoztatni  -   mondván, hogy míg élek, legalább jól éljek.

A mérleg másik oldalán viszont ott van, hogy betegségem elején New York –ban született két és fél éves unokámmal, lányommal és vőmmel már kétszer tudtam élőben találkozni, és videó beszélgetések alkalmával látom állandó fejlődését. Ez minden rosszat feledtet. Ilyenekért érdemes vállalni a szenvedéseket, újra kezdeni, és bízni a lehetőségekben. Jobbulást és stressz mentes napokat kívánok minden beteg társamnak.