3x megszólaló kakas Creative Commons License 2017.10.09 0 0 254

Ahhoz, hogy megérthessük, hogy a Biblia szerint is mért jó a lombikbébi program, egy-két alapvető dolgot a helyére kell tenni.

Megpróbálom ezt röviden elmondani.

 

„A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem.”Zsolt 71,2

Itt rögtön látni, hogy két fajta igazság van, az Istené és az emberé.

Pontosabban az írástudó farizeusoké (az emberé), és az Istené.

A kettő nem ugyanaz.

Mi a különbség?

 

„Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.” Jn 1,17

A farizeusok csak a törvényt akarták betartani, az ember igazsága szerint. Míg Jézus a törvény értelmét kereste, Isten igazsága szerint. Isten igazsága pedig az, hogy annak is ugyanannyit adjon, akinek az ember igazsága szerint  nem kellene.

Ezt hívják kegyelemnek. Ez a valódi igazság.

 

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.” Mt 5,6         

Érthetőbben lefordítva: Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák a kegyelmet: mert ők megelégíttetnek.

Mert nem azok szomjúhozzák az igazságot akik abból részesültek, hanem akikkel igazságtalanság történik. Ez pedig a meddő házaspár.

Ha a meddő házaspárnak is lehet gyereke, akkor áll helyre Isten igazsága.

 

„Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”Jn 3,21         

Hát nem Isten szerint való cselekedet amikor egy meddő párnak mégis lesz gyereke?

Isten célja, hogy kiegyenlítse ezeket az igazságtalanságokat, hogy egyenlőkké tegye a meddőket a nem meddőkkel. (a meddőség  egy igazságtalanság)

„avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?”  Kérdi Isten azoktól akik ellenzik a mesterséges megtermékenyítést.

 

„Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” Jn 8,44

Aki farizeusi módon gondolkodik, az nem akarja, hogy a meddőnek gyereke lehessen , hanem értelmetlenül az embriót akarja védeni a megszületendő emberrel szemben.

Hasonlóan nem képes  lényegi különbséget tenni az embrió és a megszületett ember között, ahogy a farizeusok sem tudtak különbséget tenni a szombat és az ember között.

Ahogy nem az ember van a szombatért, hanem fordítva, úgy nem az ember van az embrióért, hanem fordítva.

Az istentelen hamis módon azon akar irgalmasságot gyakorolni, ami nem kéri azt, és attól akarja megtagadni,  aki vágyik rá, szomjúhozza azt.

 

„Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra.” Jn 18,37

Bizony aki a lombikbébi programban születet, szintén bizonyságot tett az igazságról. Maga a léte a bizonyság erre.  És én nem találok benne semmi bűnt.

Mit jelent isten igazsága?

Azt, hogy annak is ugyanaz lesz a jutalma, aki az ember igazsága szerint ezt nem érdemelné meg.

Ezt hívják kegyelemnek, irgalomnak.

Tehát akinek nem lehet úgy gyermeke mint a többségnek, mégis lesz gyermeke, csak így.

Így válik a lombikbébiprogram igazságszerzővé.

 

„Az istentelen munkál álnok keresményt; az igazságszerzőnek pedig jutalma valóságos.” Péld 11,18

Az így megszületett gyermek a kézzelfogható valóság.

Elkeserítő látni, hogy még a legmagasabb egyházi vezetőknek is mennyire kemény a szíve, hogy mennyire nem értik (nem akarják érteni) a saját vallásukat.

 

Köszönöm annak, akik hajlandó volt ezt végig olvasni.