Akkor folytatás még, remélem nem unjátok. ( ha én egyszer kinyitom az írókámat... )

 

A San Polo következett, ami Chorus templom, egy kissé fapofa férfi volt a pénztárban, ő nem engedte a fotózást. Viszont a stációkat bemutató teremben nem volt senki, persze hogy fotóztunk. 

 

Nagyon tetszett, szerintem is a legmegkapóbb helyszínek egyike a San Giorgio Maggiore templom a csodaszép  karzattal,  az apszisban elhelyezett hátulról megközelíthető rangos festményekkel, de sajnos nem volt szerencsém a szép Carpaccio-hoz bejutni, viszont a campanile panorámája lélegzetelállító. 

 

 Több helyen bónusz-ajándékként ért egy-egy Biennale program, már bánom, hogy az Arsenalehoz nem mentem el. Az első a Miracoli háta mögött volt, remek és elgondolkodtató  kép-installációkat bájos kis udvart, és a palazzo maradványait tekinthettük meg. A San Stae mellett a Nigériaiak pavilonja volt, itt is video-installációt valamint fémból készült modern figurális képet mutattak. A San Giorgo Maggiore kerengőjében a zöldből és üveg/ műanyag  labirintust a campaniléból láttam. Michelangelo Pistoletto One and one makes Three gondolatai köré csoportosítva különböző vallási közösségeket az általuk stimulált politikai és vallási konfliktust szemléltette. (Galleriacontinua).

 

 

Több Chorus Passhoz tartozó templomba eljutottam, de mise volt, vagy zárva találtam, vagy nyoma sem volt pénztárnak.  A Chorushoz kapott térképen ajánlanak ugyan egy törzsidőt a körbe bevont látogatásra, és a kivételt is megemlítik, de ahhoz tervezni kell, de inkább sokszor visszamenni. A San Stae elég lehetetlen nyitvatartása miatt 13.45-16.00 kimaradt, úgy mint a Salute, holott mindkettőt naponta láttam.

A SS. Redentoréba vágytam, eltökélt tervben volt, és szerencsére bejutottam. Egyik nagyon szép emlékként maradt meg ez az egyszerűen is szép Andrea Palladio alkotta  felújított templom látogatása. A szerzetessel a kikötőben találkoztam, később bejött. A sekrestye felől érdeklődtem, erre megkérdezte, hogy spanyol vagyok? Bár a karomat szorongatta, mégis felüdülés volt a sok ukrán/orosz tipp és kérdés után. Válaszom nem hozta zavarba, a hős magyarokat és a sporteredményeinket említette. Nyitva van, mondta aztán nevetve.

A jobb oldalkápolna felől egy folyosó után található a sekrestye, ahol sok kép volt, közöttük egy Tintoretto, és sok kapszulába helyezett fej (gondolom viaszból), melyekkel talán eltávozott szerzeteseknek állíthattak így emléket. 

 

A San Bartolomeót is láttam a kerengőjével, elgondolkodtam hogy megnézem a Scuola Grande di San Teodorót, de ez még első nap volt, nagyon az elején, és akkor várt a San Marco tér, és akkor még pihenős laza percekre vágytam, csak úgy ismerkedni Velencével, a hely egyediségével, a sarki közért és pékség nyitvatartásával, az vizi szabályok szerint ügyesen közlekedőkkel. Érdekes volt rádöbbenni, a gyakorlatban látni, hogy mindenki vizen jár, ha sietős. A színházba, vagy randira siető signorák és donnák, a Canale Grandén cirkálnak a rendőrök, ott ninózik a mentő, ott nyomul mindenki, jachton, motorcsónakon, lakóhajón, vaporettón, traghettón  motoscafón, gondolán, meg gondolatban.

 

A Santo Stefano  mellett kétszer is jártam, vasárnap este, és csütörtök délben, sajnos  zárva volt, a térnek viszont klassz hangulata va

volt.

A Scuola Grande Evangelista mindenféle rendezvényhez foglalható,  ritkán lehet bejutni, sajnos 1 nappal hazaút után volt  csak nyitva.

 

Egyik este a Lidóra, másik este Tronchettóra utaztam tovább vaporettóval. Akkor már kevesebben utaztak, így jobban lehet figyelni a hatásokat, és a belső hangunkat: mi vagyunk  csak, a csendes vízcsobogás, a hajómotor jellegzetes hangja, az útjelző cölöpök és a telihold aranyló fénye csillog a víztükörben. Egy másik  este a Salute már zárva volt, a Dogana kiszögellésnél bámészkodtam és sétáltam.