NŐI ARCKÉP

A NYOLCVANAS ÉVEKBŐL

 

Rainer Maria Rilke

 

Várakozva állt, körötte pompa,

elborítva atlaszfüggönyökbe,

melyek az ál-szenvedélyek tompa

pátoszát göngyölték föl körötte;

 

lánykorából mintegy elsodorva,

most egy új asszonnyá ébred ő:

tornyos kontya fáradt és mogorva

búval tűnik el a sok fodorba

s őt vigyázza mindegyik redő,

 

hogyha vágyik, vagy tervez szegényke,

mint lehetne a világa más:

izgatóbb, valóbb, mint a regénybe,

végzetes, viharzó lángolás, -

 

hogy legyen számára egy-egy emlék

s eltehesse az iskátulába,

illatokkal ringatgatva lelkét;

és a naplójába már ne kába

 

vágyat írjon, mely, míg rójja, gyenge

köddé olvad s szertefoszlik nyomba

s hogy egy rózsalevelet tegyen be

a nehéz, üres medálionba,

 

mely a mellét fekszi nappal-éjjel.

Hogy az ablakon át egyszer intsen

felgyűrűzött karcsú, kis kezével,

erre vágyik és más vágya nincsen.

 

Kosztolányi Dezső