JEREMIÁS

 

Rainer Maria Rilke

 

Egykor voltam, mint a zsenge búza,

ám te jöttél, háborgó Erő,

mely szivünk tövissel koszorúzza

s szívem, mint oroszlán szíve fő.

 

Mit adtál nekem, miféle szájat,

már, hogy apró gyermek voltam én:

seb lett most belőle: fáj és fájat

s vért kiáltok, bút bomoltan én.

 

Minden nap csak a jajt és bajt zengem,

mit, te Telhetetlen, ránk kimérsz

és nem ölhetik meg szájam s Engem

csöndesitsd le búját, ha kimélsz.

 

Hogy, mikor mi rontók, lenn a porba

fekszünk, a világot eltiporva

és a földön nem lesz semmi más,

 

csak romhalmok néznek föl az égre,

megzengessem hangom újra, végre,

mely jaj volt mindég és orditás.

 

 

 

Kosztolányi Dezső