Mire gondolsz?
Hogy csak rúgást kaptunk?
Hát... mindjárt kezdetnek: "ugros elimidatos esse..." már 1110 éve.
De ha csak a közelmúltat nézzük:
A rendszerváltás után úgy jártak ide nyugati barátaunk, mint egy önkiszolgálóba... Ugyanaz a cég volt a tanácsadó, aki megvetta a magyar vállalatot.
Lerabolták az országot, valódi segítség helyett, de mocskosul.
Aztán az EU-s csatlakozásnál is kiderült, hogy szó sincs egynlő partnerségről, meg egyenlő esélyről a bécsi cukrászdához... Ezeknek csak gyarmat kellett, és ehhez igazították a feltételeket.
A 2008-as válság idején szintén a saját túlélsükkel foglalkoztak a mi kárunkra.
2010-ben, amikor Orbán haladékot kért az EU-ban, hogy a kormányváltás után összekaparja a pénzt az adósságokra, mert a szocik üresen adták át a kincstárat, elküldték a francba.
A devizahiteleken szintén nyugati bankokkaszáltak, hatalmasat, többszörös profittal Magyarországból...
Ok.
Tudomásul kell venni, hogy mindenki a saját érdekei szerint politizál.
Ehhez nekünk 20 év kellett, hogy rájöjjünk.
De ha már megtanultuk, akkor különösen gyomorforgató az európai értékekre hivatkozni, amikor NEKÜNK kellene szolidárisnak lenni a Nyugat öntökönlövéseivel.