Mutogatók

Miközben örvendetes tény, hogy tekintélyes külföldi intézmények - legutóbb az IMF - folyamatosan javuló értékelést adnak a magyar gazdaság helyzetérôl, máris megindult a vita arról, hogy mindez kinek az érdeme. A minap az egyik, május óta ellenzéki oldalon ülô honatya kijelentette: az Orbán-kormány kizárólag az elôzô kabinet eredményeivel ékeskedik. Elfordul azonban maguktól politikusaink mutatóujja, amikor az örökség negatív oldalai kerülnek szóba. Noha az Antall-kormány harmadik évétôl már illetlennek számított a negyvenévnyi kommunista rombolásra hivatkozni, a szocialisták és szabad demokraták az utóbbi ciklusban másra sem mutogattak, mint a regnálásukat megelôzô négy esztendô - szerintük a szovjet megszállásnál is nehezebb - örökségére.
Nem meglepô hát az érzékeny reagálás arra, hogy a polgári országvezetés ahelyett, hogy önként rágyalogolna a jól-rosszul elrejtett aknákra, felszedi és visszaküldi a feladónak ôket. Ezt jelenti ugyanis az a csütörtöki kormánydöntés, hogy például a Postabank, a Magyar Fejlesztési Bank és mások korábbi ügyleteibôl származó 242 milliárdos hiány döntô részét nem kívánja a saját neve alatt jegyzett költségvetésbe átvenni, hanem hozzácsapja az ez évi hiányokhoz. Érthetô Burány Sándor szocialista képviselô epéssége, hiszen ez az összeg a teljes idei államháztartási hiány több mint fele, s ha mindezt sikerül a Járai-féle pénzügyi vezetés nevéhez ragasztani, megint hosszú ideig lett volna kire mutogatni.
Félô azonban, hogy ez az eltékozolt 242 milliárd forint csak a jéghegy látható csúcsa. Ezért sürgetô a beígért "fehér könyv" közreadása, az örökség, a visszaélések feltárása még a polgárok teljes elfásulása elôtt. Ha egyszer a körbemutogatáson kívül a "nagy halak" büntetôjogi felelôsségre vonására is sor kerülne, az visszaadhatná a kisemberek demokratikus politikába vetett bizalmát. Senki sem tud ugyanis tapsolni még a legzseniálisabb politikai sakkhúzásnak sem, ha közben tudja, hogy a százmilliárdos játékszert "közteherként" neki kell megfizetnie.

Kavin Ferenc