Kőhalmi Ildikó

 

 

PRELUDE

 

És újra meg újra szólítom őket.

Remegéseid csillagát.

Hullani, szállni,

köréd feszülni – parttalanul.

Belegyűrődni fénylő ráncaidba,

titokban mindent

zenévé tenni általad;

a Csöndet,

az Elérhetetlent,

a bőröd ívén elhajló Időt.

Maradj még!

Csak egy pillanat,

míg ujjaim árnyát formálom köréd.