Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43564

Kozma Andor

 

 

ÉJI DAL

 

Holdas éjben elmerengek,

Elbolyongok egymagam.

Hallgatom a néma csendet,

Melynek annyi hangja van.

 

Ezüst fátyol, édes álom

Fed mezőt, erdőt, falut,

A madár is bokron, ágon

Rég elült már s elaludt.

 

Fű se berzeng, nincs fuvallat,

Meg se rezzen lomb, levél.

Minden alszik, minden hallgat,

Csak a méla csend zenél.

 

Lelkem száll a hanghullámok

Fel- s leringó tengerén,

Mélybe és magasba járok,

S nem igyekszem révbe én.

 

Künn a messze végtelenben

Leng a lelkem valahol –

S a csodás csend egyre szebben,

Édesebben zeng, dalol.

 

Nem kivánlak soha vissza

Éber, sokzajú világ!

Éjjel zengnek csak e tiszta,

Gyönyörű melódiák.

 

Honnan jönnek – ezt se kérdem,

Mikor minden elpihen,

Csak a tücskök vannak ébren,

Meg az én dalos szivem.

 

 

A századforduló köl-

tészete 247-248.]