Kozma Andor

 

 

ORGONAVIRÁGZÁS

 

Az orgonabokrok tegnap estről mára

Nagy hirtelenséggel virágba borúltak;

Szinte lila szinű lobogásra gyúltak –

S gomolyog a légben édes illat árja.

 

Virágzás, virágzás végtelenes végig.

Ameddig a szem ellát s azontúl is messze!

Mintha minden szinbe és illatba veszne

Az ég földre hajló piros pereméig.

 

Szerelem, szerelem, láthatatlan hulláma

Szivemet felkapja, ragadja, ringatja,

Virágok özönét langy szellő ingatja

S lepergő sziromnak se szeri, se száma.

 

S hervad, minden hervad nagy hirtelenséggel,

Vége van egyszerre a nagy virágzásnak.

Az orgonabokrok komoly zöldek másnap,

Lila lobogásuk egy nap alatt ég el.

 

És az elbüvölt szív hő szerelmi vágya? –

Hirtelen kigyúlás, hirtelen a vége,

Egy napig tart kéje, bája, üdvössége,

Mint a nyíló, hulló orgona virága.

 

 

A századforduló költészete [247.]