Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43562

Kováts József

 

 

ET IN ARCADIA EGO

 

Árkadia szent telekén

          Boldog napokat élek én:

          Lizámmal a babérberek

          Zöld burokjába heverek.

 

Én őtet víg gondolatom

          Fátyolába burkózgatom.

          S érzésünk a lanthangtól vad-

          Almafa aljába olvad.

 

Valahányszor danolgattunk,

          Mindég tavasz nyílt alattunk,

          S ölelő karjaink alatt

          Vérünk mind a szívre szaladt.

 

Lizám mellye szép, mert tele-

          Holdat fest mindenkor e le;

          S ő engem hold világinál

          Fogva holdkórjává csinál.

 

Gondolatom fül nem hallott

          Szépségéről lantol dallott,

          Ott, ahol két fehér fácán

          Liheg a mellyek tornácán.

 

Eszem nélkül esek-kelek

          Bennetek, kedves kebelek!

          Zengj, énekek éneke, ím

          Most tobzódnak szerelmeim!

 

A rét lantom hangjára, lám!

          Milyen szépen lapul alám.

          Ni! virágos kis vidékem

          Küld mátkatálat énnékem.

 

Óh, engem most süllyesztettek

          Árnyéktokba, zöld ligetek!

          Bódítsatok s bájoljatok

          Agyon, kedves gondolatok!

 

Hogy a kevélyt lantolásom

          Tanyáján én hadd ne lássom;

          Hogy egy boldog Árkást senki

          Fia ne nevethessen ki.

 

Eddig is sebem violák

          Levelei orvosolák.

          Ha néha lantom húrja rétt,

          Megvígasztalt a buja rét.

 

Csak én a víg énekesek

          Méltó barátja lehessek,

          Akkor, urak! pompáitok

          Fényére nem hunyorítok. –

 

Altassatok, lelki ballon

          Fiai! engem víg dallon;

          Majd hajnalban kibeszélem,

          Mint bánt a lágy álom vélem.

 

Te ártatlan Hold! te pedig

          Hívd fel Múzsámat egedig,

          Hadd járhasson fel s alá lány-

          Ingbe fényed lajtorjáján.

 

Óh, majd egy csillagba bele-

          Fogódzván, hogy néz ide le?

          S ha virradtára visszajő,

          Hogy ámít majd; – mert dévaj ő.

 

 

Mesterkedők, 1807. április 1. [211-212.]