Kováts József

 

 

[VAN EGY ZÖLD POMPÁJÚ LIGET…]

 

Van egy zöld pompájú liget, mely a’ deli

      Természet balzsamos bársonyát viseli; –

      Itt kávé gyanánt a’ virág a’ reggeli

      Naptól fénylő édes harmat Nectárt nyeli.

 

Cseveg a’ piperés kartonba öltözött

      Dalos madár a’ zöld zománczú fák között

      ’S ha tükörbe nézett itt a’ nap, a’ gőz öt-

      Ágú érből halkkal felfelé költözött.

 

A’ nyalka plántának a’ méh conczertez e’

      Bársony’ kanapéra mely ledüledeze,

      ’S a’ karazirozó Zephyr’ szárnyas keze,

      Csók köztt, a’ lepkékre lágy szellőt legyeze.

 

Láttam, hogy itt egy oly szépség ideál a’

      Legméltóságosabb észt haladó gála-

      Díszben volt, a’ kinek gyönge haja szála

      Barna, vékony, puha selyem szálból álla.

 

Ha ezt a’ kötődő szellők’ tréfás nyája

      Néha lebegtetve gyöngén fujdogálja,

      Oly szag hull róla, a’ milyennel kinálja

      A’ derűlt eget a’ szagos Jáva’ tája.

 

A’ vidám természet, gyenge kezével e’

      Szép szűz táborhegyi hószín bőrire le-

      Enyvezett fekete pamutból két fele

      Rántott gyász szívárványt büszkén remekele.

 

Szűz orczaja bőri alatt a’ szeretet’

      Szemérmes tüze oly rózsás lobbot vetett,

      Mint mikor muselin födi a’ vérbe tett

      Pókhálóból készűlt piros öltözetet.

 

Elpirúlt, téjjel meglocsolt, ’s gyuladozott

      Ortzája’ szine is valamelly átkozott

      Buja pej rózsától titkon árnyékozott

      Fehér liliomtól hajnalban szármozott.

 

Oly öltözetben volt rózsával bészegett

      Szája, mint a’ nap az ő szent háta megett

      Levő estére a’ milyen tűz szőnyeget

      Ábrázoló piros láng fátyolt tereget.

 

Ni! Itt a’ szűz téj, – ott a’ csiga vér, – ah ni!

      Mely boszorkányozva tud andalítani!

      Ezt nézd! ezt! Niventi, úgy tudom’ hajdani

      Rosz állításodról hogy le fogsz mondani.

 

Bankrotál az ég! ’s elveszti kincseit, – ah!

      Mert minden szépséget erre gombolyíta!

      Angyalt imádhatna! – dicső angyalt! itt a’

      Hajdan borjút tisztelt rosz Izráelita.

 

Egy szóval, itt minden vonulatot ’s részet,

      Oly öszve illésbe tett a’ víg természet,

      Hogy azoknak a’ leggyönyörűbb egészet

      Tett egységöken csak szépség heverészett

 

 

1802. április 3.