Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43554

Kovács Vilmos

 

 

ÉBREDÉS

 

Isten óriási rostájából

az utolsó aranycsillag is kipereg.

Ablakod alatt nyöszörögve ébrednek

az utcán háló szelek.

Csukott pilládat rozsdás fénnyel

feszítik széjjel

s beköltöznek szemedbe az arcok, tárgyak.

Az ész, a szigorú főnök,

beosztott érzéseivel még nem tárgyal,

csak az első álmos gondolat

szólítgatja a tegnapi gondokat,

ennek, annak nevét feledve.

Párnádon lassan már szárad

álmaid szádból csurrant nedve,

s tudatod kapkodva hangolja

a kinti hangokra

idegeid ernyedt húrját.

Isten piros tintába mártja ujját

s rányomja az ég aljára.

Kész az írás: tied a nap.

Életed a sorsnak ajánlva

indulhatsz, vár a kitárult világ.

Az utcán mondod el reggeli imád:

egy jó szót, egy darab kenyeret

s az ámen előtt egy nevet.

 

A járdát fények öntik el.

S egy vállas gipszmaneken rád nevet.

 

 

Testamentum [62.]