Zsonát Creative Commons License 2017.07.25 0 0 43553

Kovács Vilmos

 

 

A VÁROS ELALSZIK

 

A nap fáradt.

Alszik, hánykolódik nyugtalanul.

Szaggatott lehelete

megcsapja az útszéli fákat.

Felszisszennek a levelek,

s a vénebbje a porba hull.

 

A város belenyújtózkodik az estébe.

Zsibongó kőtestében

félbemaradt munka láza ég,

s meg-megvonaglik, mint mikor

pihenni térő gyárban

a kikapcsolt gépeket rázza még

megszakadt izmokkal az áram.

 

Az utcákon tarka lampionokat

gyújtott a kirakat.

Neon vibrál a bezárt boltokon,

mint barázdás homlokon

a kidagadt,

lüktető erek,

ha a sokára csukódó szemek

párás tükrében gond remeg.

 

Az utca még lélegzik, mozog, él.

Házak csituló zsongásával illan a szél.

Vörösen lobban egy transzparens tüze,

s idegesen mozdul rajta a szám,

hogy a hófehér

szavak értelmét összefűzze.

 

Az utca már pihenni akar.

Véknyuló füstjeleikkel a kémények

elfogyasztott vacsorák

engesztelő hírét küldik az égnek.

Bágyadt ablakszemek magyaráznak

valamit egymásnak,

s éjfélre talán összebékélnek

a szemközt álló házak.

 

 

Testamentum [58-59.]