Kovács Vilmos

 

 

RÖVID NYÁR VOLT, SÍRÓS

 

Rövid nyár volt, sírós. És hamar elszaladt.

Gyér bokrok tövében ősz szelek alszanak.

Reggel lomha ködöt hajtottak, s most fáradt

verejtékük őrzik fonnyadó fűszálak.

 

Még nyarat hazudva tüzel a szalvia.

Csupa láz s nem hiszi, hogy meg kell halnia.

Házak faláról az ősz nevetve rászól,

s lenget száz vadszőlőlevélből szőtt zászlót.

 

Rövid nyár volt, sírós, könnyet sírt hajadba,

és mi menekültünk előle szaladva:

kergetett bennünket egymástól a világ.

 

De nézd, most, hogy végre kínlódva, vergődve

mégis együtt értünk a könnytelen őszbe –

kacagva halnak meg a piros szalviák.

 

 

Testamentum [37.]