Kosztolányi Dezső

 

 

[HATALMAS ŐSZ]

 

Hatalmas ősz.

Reám leheltél s érzem, egyre érzem,

hogy nagyra nősz.

 

Te jó, te nagy,

ami akartam lenni, régen, egykor,

most az te vagy.

 

Igaz, egész,

mely önnön-magát bátran koronázza

s az éjbe néz.

 

Azt hittem én,

gőgös és hervadó virág leszek csak,

szép és szegény.

 

Bús szemű bölcs,

itt állok, ember, karomon a gyermek,

a lágy gyümölcs.

 

A kar, a kar,

egy ember ága, lombos és gyümölcsös,

mit is akar?

 

A sors vagyok,

a méz, a tűz, a könny, a szív, az élet.

Mondd, ki nagyobb?

 

Vágytam vakon

és ami vágyam itt-ott megmaradt még,

eléd rakom.

 

Arany-idő,

vigasztaló, mosollyal szomorító,

kibékítő.

 

Hatalmas ősz.

Reám leheltél s érzem, egyre érzem,

hogy nagyra nősz.

 

 

Összes versei 1.,

1916 [410-412.]