Koosán Ildikó

 

 

VASÁRNAPI ÉNEK

 

Hová tűntetek, napfényes vasárnapok?

reggeli frissesség, tisztára söpört utca

az áhítat házsorok közötti lépteivel?

vajon hova, ti szagos-szappanos

mosakodások, fehér, vasalt ing,

ünneplőruha, kisimult ráncok, s ti

harangzúgástól visszhangzó hegyek?

hová, ti családünnepek? asztal, diófánk

alá terítve, rajta gőzölgő húsleves,

aranyló rántott csirke, gyümölcs a fáról,

köröttünk macska, kutyánk viháncol,

a jámbor, hullámos szőrű fekete pamacs…

vajon hová a tányércsörrenés otthon-

teremtő zenéje, e láthatatlan tartókapocs?

fájó hiányát szeretném dalba fogni most…

s ti álomhordozó délutánok, vajon hová?

késztetői ábrándnak, mesének? hová a

nevetés, az ének; hová a félszeg, szerelmes

találkozások? s ti, magányos séták?

tépett fűszálat ajkunk présébe tolva

elmélkedtünk, mintha a világmegváltás

személyes küldetésünk volna, nyűge

a gondolat szerteröppenő fecskerajának…

hová tűntek a vágyak, a nyár-meleg

köpenyét ránk takaró lopakodó este?

hová az éjbe nyúló beszédes hallgatások?

talán a kor… s vele mi lettünk mások…

 

Megbújik bennem még a kép, akárha

virágszirom imakönyv lapjaiba zárva;

hangulatát, mert kérem, visszahozza,

vigasztalódni szenvtelen köznapokba.

 

 

Rondó a vadonban, 2012. augusztus 20. [71.]