Koosán Ildikó

 

 

NYÁRELŐ

 

Kéjesen nyújtóznak a lankák

hajnali harmat csókja alatt,

fényszikrát szór lábuk elébe,

köszönti vígan őket a nap,

s mint kinek kincse bőven elég,

küldi a földre fény seregét.

 

Fénybe ragyogva indul a nyár,

könnyed lépteit hallani már.

Örömkeringőt táncol a szél,

szélhárfa csendül, lengve zenél.

Réten, az erdőn s csalitban jár,

simul elé a bársony határ.

 

Díszes palástja aranyat hint,

ringó kalász omlik megint.

Selyme terül mezők asztalán

dús lakomához, dísznek talán,

virágot szór rá kedve szerint,

balzsam, illatár jön vele mind.

 

Itt aki hódol csak neki bókol,

kedves vendég, kit régóta vár

tüzes varázzsal, víg harsonával

trónjára ül ma büszkén a Nyár.

 

 

Létezés fűszálra fűzve [12.]