Kondor Ilona

 

 

ÖRÖK SZITÁN…

 

Örök szitán szitál a kéz,

s feltárul az ódon messzeség,

melyben arcod kerek,

szemed kék,

mosolyod nyíló égiség.

Felhők közül kandikáló nap.

Utolérlek, ha nem szaladsz.

Vidám ajkú legények a téren

táncot lejtenek.

Mozdulatuk, mint a virág

nagy hegyek.

S nézed sokáig, hogy a jelek

vajon számodra mit jelentenek.

Mit jelent a kör, az egyenes.

Mit jelent a dal,

ezeregy szerep,

melyből megjátszottál

sokat, sokáig.

Üres lett a kép.

Szoborrá változott a táj is.

Időtlen perc, mely jégbe dermedt.

Felolvasztják a nagy szerelmek.

 

 

Új napok peregnek [35.]