Kondor Béla

 

 

ŐSZ

 

Kis rapszódia

 

Fejbiccentve köszönök a parányi

póknak. Lágy fonál aljában

kuporog mosolyogva ő és a

pókfonál a langyos égen áll,

vetekedve angyali hajjal.

 

Utólért a kedves ősz.

 

Jéghideget lélegzem nemsokára

átoksárga ábrázattal

és szemem hófehér verítékivel

megkönnyezem a forró nyarat.

 

Mert már oly magasra nem

lépked a Nap soha láng-

lajtorjáján, mint valaha

lépett bennem jósággal

átitatott álomi képe

egykori párom szoknyaredőző

lépteinek.

 

Köszöntöm a kedves Őszt és

láttam tűzhalált halni

a Tavaszt. Bár tudom jól:

eljövetelének hangjait

a téli csikordulás már a

Nyár igéretével ülteti

lefagyott füleinkbe, jajongván.

 

 

Küszködni lettél [20.]