Koncsol László

 

 

A VÉRCSEPP

 

Ujjbegyedbe

tüske vágott,

s nyitja nékem

a világot:

járom újra

én, a félszeg,

reszkető pont,

gyönge vércsepp.

 

Hűvös kútból

fölfakadtam,

lázas szomjad

oltogattam,

szerveidbe

szivárogtam,

bennük jókkal

gazdagodtam:

víg cukorral,

sejttel, pírral,

komor vassal,

sóval, írral.

 

Fölszívódtam

kék eredbe,

minden jóval

keveredve,

úgy siklottam

csőből csőbe,

szívbe, forrón

lüktetőbe,

vastag érből

vékony érbe,

átsuhanva

s visszatérve,

mindig benned,

körbe-körbe:

kicsi hordár,

fürge törpe.

 

Hurcoltam sót,

vittem cukrot,

szállítottam

zsírt is (itt-ott),

hűs oxigént,

minden fémet,

cipeltem a

teljességet.

 

Volt bújócska,

sűrű vágta,

örvény, bukfenc

szívbe-májba,

így bolyongtam,

vettem-adtam,

kereskedtem

akaratlan.

 

Itt ülök most

ujjpárnádon,

minden kincsem

ráruházom,

s föllebegek,

szállni újra,

fényes pára,

szabad útra.

 

 

Vizesnapló

[63-67.]