Komjáthy Aladár

 

 

EGY KIS MADÁRHOZ

 

Ha gyöngy eged siralma őszi tájék

halvány ködöt lehel s a nedves ágak

idegzetén a tél keserve bágyad,

Apolló hűtlen arca sírva fáj még.

 

Hol van vidám rigóid hars szerelme,

virágaid tündéri tűzben égő

tekintete? Lobogva, mint a kénkő,

rohant a nyár gyümölcseit emelve.

 

Fakult levél tűnődve vár a fákon,

lehullt testvérén gondtól vert madár

motoz. Kis pajtás, elszaladt a nyár,

most jő a tél és karjaival átfon.

 

Testvérszívem feléd dobog remegve;

kopott madár vagyok s a régi ének

az ifjúságról hallgat, mint a vének

templom után, ha vágynak az egekbe.

 

 

Mai magyar költők, (1932) [51.]