Komáromi János

 

 

KÖD REJTI

 

messzi sodródott a fénylő reggel

a felhő-párnák alól felbukkanó Nap

vágyott ígérete volt csupán

az a néhány fénysugár

 

a cirógató meleg

kedvet borzoló érintését

elnyelte a dermedt

lassan kavargó köd

 

mintha minden állna

nem mozdul a világ sem talán

ködbe rajzolt érintésem

kezedre nem talál

 

hallom

vadul dobol a szívem

hallom és hogy merre vagyok

azt keresem

 

feloldódnak

elmosódnak a külön létek

de az egyesülés elmarad

csak egymás mellé lépek

 

megkerül kiáltásom

és hátulról fülembe zúg

befejezem

elkezdett háborúm

 

érzeteim életre kelnek

őrült képzetek kergetnek

és egyre nyugtalanabb

minden gondolat

 

az a néhány levél

már eleresztette az ágat

de még nem hullott le

az elmúlás még várhat

 

a lebegés gyönyöre csábít

ugrani és zuhanni a mélybe

vonz a titkos űr

csak ne legyen sohase vége

 

köd rejti el a földet érést

egy röpke pillanat az öröm

néhány gondolatig szabad voltam

és megköszönöm