Kodolányi János

 

 

NAPHIMNUSZ

 

Jössz bíboros aranypalástban

Nap! Arcod forrón rámragyog,

elöntöd fénnyel szürke lelkem

s bús horizontját csókolod.

 

Hozsánna, ó, hozsánna néked

ifjú isten! Köszöntelek.

Térdelve, ím, elébed omlok

és úgy mondok dicséretet.

 

Te vagy a Szépség és a Jóság

és a Varázsló is te vagy,

minden a te oltárod papja,

dicsér az apró és a nagy.

 

Kopott ruhámban, ó, ne vess meg,

szívet hoztam a rongy alatt;

öltöztessen bíborban fényed

s aranyozzon meg aranyad.

 

Oltárom is avult kövekből

és nem tömjén az áldozat,

de amim van, fogadd kegyesen:

könnyet adok sokat, sokat!

 

Szállj most büszkén magasra. Fényed

ontson el völgyet, bérceket,

harsanjatok örömre, erdők,

zuhatagok dörögjetek!

 

Induljon meg a csókos élet,

a rügyfakadás és a dal,

ég és föld ölelkezzen össze,

virágot ontson az avar.

 

Hozsánna, ó, hozsánna néked

ifjú isten! Köszöntelek.

Térdelve, ím, elébed omlok

és úgy mondok dicséretet.

 

 

Üzenet enyéimnek, 1919 [110-111.]