Kodolányi Gyula

 

 

ARCHAIKUS TÖREDÉKEK II

 

NAP KELTE

 

Bokámig fényben állok a teraszon,

ég s víz ezüst-azúr: egymásba merül,

réved hajnali ölelésben. Belép

a büszke Nap, bíborja végigsöpör

a vizen, s remegő rajzokban

megszületik a világ, a pillanat.

Rajzó hullámokban ezer történet –

formálódik, szétfoszlik, ezernyi

titok. A Föld lassan a Napba fordít

házat, kertet, teraszt, felajánlja őket

az arany sugárzásnak. Elvakulok:

a fejedelmi pillantást nem állom.

Bámulni csak tükreiben merem,

vízen, égen, múló s örök arcodon.

 

 

(2006)