Kóbor József

 

 

TAVASZI CSODÁLKOZÁS

 

Bugyborékol bennem a kamaszkedv.

Jó reggelt köszönt a víg Hangulat.

Felel rá boldog turbékolással

Egy gerlepár az ablakom alatt.

 

Itt voltak ők, most is itt tanyájuk,

De létükkel létem csak ma rokon,

És rokon a fénnyel, mely rózsaként

Bontja szirmait át az ablakon.

 

Zizzen már ezer érző idegem.

Tavaszra pezsdül bennem is a Vér.

Tárt karral és tárt szívvel esengek

Az új Tavasz új sejtelmeiért.

 

Titkot kínál szememnek az udvar.

Kéjjel nyújtózik a csipkebokor.

Bársonypuhán integet a barka.

Ágain a nap szikrákat csihol.

 

Feszül a rügy. Zöld színe viháncol

Feszülő burkán buggyan már a Láz.

A fák és bokrok finom húrjain

A szél most mókás nótát citeráz.

 

Árad a dallam minden sarokból.

A föld zümmög és rikkant a rigó.

Felel rá ezer zaj, zörej, zsivaj,

Tereket kíván a víg ribillió.

 

Tobzódik már a nagy Összevisszaság,

Egyenként hallom sokszínű szavát.

Mégis hatalmas összhangba olvad,

Amint fújja az Élet ritmusát.

 

És én nem tudom, hová lett a Föld.

Virágos kedvem fellegekbe nőtt.

Tágra nyílt szemmel, szédülten állok

A tobzódó Megújhodás előtt.

 

 

Göröngyös úton, 1965 [90-91.]