Kóbor József

 

 

Ó, HA TUDNÁD…

 

Ó, ha tudnád, hogy mily erővel

Zavartad meg a szokott közönyt,

Tengerkéken kutató szemed

Gyengeségemet nem ostorozná,

Nem követelne biztos jelet.

 

Szerelmed mély alázatra int.

Elcsendesül a hatalomvágy.

Ereimben öröm árad szét,

És lelkemből boldogság buggyan.

Fogadd el szemed szerelmesét.

 

Fogadd úgy, mint adatott Neked.

Szerényen, egyszerűn, hirtelen.

Kösd meg most erős kötelékkel.

Most, mikor érkezésed nyomán

Gyér hitét nem vesztette még el.

 

Bánatosan kedves emlékét

Vedd magadhoz és vidd Magaddal.

Legyen számodra szent üzenet.

Én is naponta visszavárom

A lágy emléksziluetteket.

 

Gyűjtöm és oltárra emelem,

Hogy napjaimat szenteljék meg.

Fakadjon rám belőlük áldás.

Fuldokló hangom új dala már

Nem pusztába veszett kiáltás.

 

 

Göröngyös úton, 1958 [64-65.]