Kóbor József

 

 

MUZSIKÁL AZ OLIWAI ORGONA

 

Váratlanul leptél meg Uram.

Erőd még most is bennem dohog.

Ujjongva reszket bennem az öröm.

 

A sípok szava halkan csendült.

Szárnyalt a hang és szárnyalt a lélek.

Az ezer változat finoman ötvözött

Bánatot, örömöt mennyei erővé.

Láncaimat letörte könnyedén

És égre törni gyorsan megtanított.

Erényem lett a merész szárnyalás,

Tisztult öröm, csodálatos tudás.

Erején tapintottam meg az igét.

Erején változott fehérré minden.

Így szökött az égre könnyedén a lélek

És földre törpült a boldog alázat.

 

Ez nem gyárak koromja, kürtje,

Mely halált rikolt és feketére fest.

Ez nem az anyag gőgös himnusza,

Mely buborékhatalmat ígérve

Dölyfösre dagasztja a parányt.

 

Színes varázsával elborít az emlék…

Zúg a dallam. Zeng az ének.

Cseng a csengő, kondul a harang.

Harsona harsan. Reszket a lélek.

Énemen égi üzenet fut át.

A súlyos összhangba olvadva

Hittel zengem az alleluját.

 

 

Göröngyös úton, 1957 [60.]