Kóbor József

 

 

SZÍNED ELÉ LÉPEK, ATYÁM

 

Uram, engedd, hogy alázatos szívvel,

Kövült agyam konokságát elhagyva,

Léted értelmét ma végre megtapintsam.

A szégyen perzselő pírját színezi rám

Sok hiú harcom mit hiába vívtam.

 

Engedd, hogy bölcs szemed sejtsem felettem.

Sejtesd, hogy érted lettem valamivé,

Hogy értelmet leheltél e gyatra porba.

Engedd, hogy rút közönyben ázott utamon

Most megtérjek Hozzád eléd omolva.

 

Te vagy nekem a miértek Miértje.

Te vagy a Biztonság és Te vagy a Rend,

Kiben minden kérdés feleletbe olvad.

Én, máról-holnapi befejezetlenség,

Megtépem a szennyes ruhájú voltat.

 

Bűnbánatos hamuba rejtem fejem.

Hiúság köpenyem váltsa fel daróc.

Így lépek színed elé egyszerűn Atyám.

Jó ez a Hófehér béke, csillogó csend.

Hadd, pihenjek áldó karod jóindulatán.

 

 

Göröngyös úton, 1954 [53.]