Space Brothers Creative Commons License 2017.07.12 0 0 3693

Kibédy Albert - Az ezüst oroszlán (Nem mindennapi élményről számol be ez a könyv: a húszas évek végén egy magyar ember beutazza csaknem a teljes dél-amerikai kontinenst)

 

"Valamikor a XX. század elején a Mato Grossotól délre négy hatalmas ismeretlen lény tűnt fel, melyekre rá is lőttek. Különben az emberek egybehangzóan írták le, hogyan látták azon az éjszakán a villámfénynél az óriásokat. Úgy hat-hét méter magasak lehettek. Széles törzs, hosszú, vastag nyakkal. Első lábaikat úgy lógatták maguk előtt, mint kezüket. A hátsókkal meg rohantak, maguk után húzva, hosszú csapdosó farkukat. Érdekes, a szörnyek fejéről semmit sem tudtak mondani. Csupán arra emlékeztek, hogy széles, nyitott szájukból fogak látszottak. Megkérdeztem Sidont, mi a véleménye az óriáslényekről. Erre ő: bizonyos tények letagadhatatlanok. Én akkoriban a Tengerészeti Minisztériumban teljesítettem szolgálatot. De amám írt erről. Megállapítottam, hogy az óriáslények feltűnését megelőzően hat-hét nappal földrengés volt a Kordillerákban. Általában ugyanis rengések után jelentkeznek ezek a különös lények.