Kiss Viktória

 

 

VÁRLAK…

 

Várlak,

az okker-szín délután

feledte már a hajnal

ezüst csendjét;

álmosodó madarak

hangjával halkan

hívlak –

 

Várlak,

zajos, nehéz órák

mögöttem,

szemhéjam nehezül:

fáradok;

ha itt lennél velem,

csöndben hajtanám válladra

fejem –

 

Várlak,

látod, a sárga liliom

már leélte életét,

utolsó illatát

felém dobja,

elhervad hirtelen –

 

Várlak,

hosszú árnyak hátán

üget, száguld az Idő,

felém int, érzem,

gyorsan múlok el,

mint reggeli pátra a

heves napon, de

addig még

VÁRLAK…

 

 

Falevélfir-

kák [35-36.]