Kiss Tamás

 

 

MI VOLT A SZÉP?

 

      „Verweile doch, du bist so schön!”

                                 (Goethe: Faust II.)

 

Két lobbanás között a tartam,

amit nem kértem, nem akartam,

az, amiért semmit se adtam,

ajándék volt, hát elfogadtam.

De a mocsáron, a hegy alatt,

volt egy-egy sejtelmes pillanat,

amire azt mondtam –, istenem,

oly szép vagy, időzz még velem.

Elmondjam tán ezt is tinéktek,

amit elmondani is vétek,

mert hisz nincsenek is rá szavak,

talán kimondani se szabad?

Vagy mondjam, hogy az ég mosolya,

ha kékellt tőle a pocsolya?

Ősszel a színes lombi rések?

Az első téli hóesések?

Márciusban a malom alatt

a megmoccanó friss rohanat?

Az Eszme, – e felső hatalom,

eltűnő kép a barlangfalon?

A kegy, – hogy hiába küzd a kar,

az üdv nem azé, aki akar,

s a célhoz is oly rögös az út,

s nem mindig azé, aki fut?

Mind szép volt. S a szikrányi remény.

És az, amit hozzátettem én.

 

 

Méretlen idő, 1987 [84.]