Kiss Tamás

 

 

MAI ÉNEKEK ÉNEKE

 

Keresheted te a szerelmet

a vetett ágyasházban,

a reszkető bokorban, nem leled,

hiába nyitod sarkig

a két szemed.

Nem pillantásodban van ő,

nincsen az intésedben,

dobok dobogásában,

üstök üvöltésében.

Halkan lépked a szerelem,

ne is költsétek fel hiába

Jeruzsálem leányai.

 

Csukott szemeddel érzed őt,

a láthatatlanul sugárzót,

kiöntött kenet-illatút.

Fehér és piros a szerelem,

kitetszik ezer arc közül.

Pedig nincsen is neve,

nincs száma, nincsen mérete,

hisz önmagának se elég,

bolyongva jár a kerteken,

elfeledett ösvényeken.

 

Égre kiált a szerelem:

„lényedből mért szakadtam el,

Uram, ha részed vagyok én,

fogadd magadba vissza hát

társtalan, árva gyermeked.”

 

 

Méretlen idő, 1987 [73.]