Kiss Tamás

 

 

MIKÉNT A VAD

 

Ülök a mély víz partján

két kő között, a martján,

folyik az ár alattam,

nézem magam a habban.

 

Próbálnám bár lefogni,

másfelé kanyarodni,

de lábam közt átszalad

az idő, miként a vad.

 

Nem bízom magam dőre

folyóra, se időre,

a két kő se mozdulatlan,

a Föld is forog alattam.

 

Szép illanót idézni,

szebb forgandóra nézni,

hogy bomlik kis körökre

és tűnik el örökre.

 

 

Méretlen idő, 1986 [44.]