Kiss Tamás

 

 

EGY DARAB ÉG

 

Apáink ellopództak

utánuk szöktek anyáink

véget nem érő nászra,

állunk négyszemközt kifosztva

még inkább rámarasztva

időtlenül egymásra.

Gyermekeinknek szárnya költ,

elhagynak fészket, árnyat, ölt

a tüzhely melegét feledve

csapnak ki friss, hideg szelekbe.

 

Aki férfi,

ilyenkor visszanéz,

körültekint s megérti,

bárhogy legénykedett, viháncolt

egyetlen óriási szoknya

ringó körében táncolt:

csomóba gyűlt a sok szál –

s több lett az egy a soknál.

Te maradtál

asszonyi hűség,

jóság és állandóság,

megőrző egyszerűség.

 

S ha alkonyul,

félni már akkor sem szabad

csitít szavad,

hozzám érsz gyönge vállal,

moccanó derekadnak

viola-illatával.

S megmarad még

egy darab ég

szemed két csillagával.

 

 

Méretlen idő, 1967 [191-192.]