Kiss Tamás

 

 

JÁTÉK A FOLYÓVAL

 

Lenyúltam, s éreztem, vized

már nemsoká befagy.

Te, ki a nem-múlót viszed,

te múlandó, te nagy,

 

kinek sodrába kétszer is

nem léphet be a láb,

állj meg: hát utad merre visz,

azt mondd meg legalább!

 

Tudod, hová fut, merre tart,

habod, vized, halad?

Hát mondd, nem boldogabb a part,

hogy mindig itt marad?

 

Fölöttünk villan már a tél,

a fagy gyémánt foga,

suhintja korbácsát a szél,

befagysz egy éjszaka.

 

Fuss csak, szeretem friss heved,

mely mintha céltalan

lenne. De jólesik veled

kijátszanom magam.

 

Sorsunk játéka ugyanaz,

te oly egy vagy velem:

így kell egy felsőbb rend alatt

csak futni szüntelen,

 

szélesebb medrekre lesni,

hogy megleljük hazánk,

és ott is a célt keresni:

a roppant Óceánt.

 

 

Égi tűz, (1964) [53-54.]