Kiss Tamás

 

 

GYENGE ÁG

 

Szellő se fújt mióta, s lám

letört egy gyenge ág a fán,

a fa hegyén, – az éjszaka,

ember nem érhetett oda.

 

Talán egy eltévedt madár?

hisz késő éjjel az se jár.

Nem az a három körte-e,

– mi rajta csüng – az törte le?

 

Igen, oly könnyű a virág,

amit tavasszal nyit az ág,

de nehezedik a teher,

amit a nyár, az ősz nevel.

 

A kis kocsány hegyén a bog

megnő, ha bele nedv csorog,

és ha csak csöpp is csöppre hull,

hajszálcsövön is: nő a súly.

 

Lám itt a Mérték felborult,

a tiszta Törvény porba hullt,

egyszerre több lett a teher:

ágát gyümölcse törte el.

 

De hát mért nem vigyáz a mag,

mikor friss cserjévé fakad,

miért nem oktatja a fát,

viselje bölcsebben magát…

 

Te gyenge ág, ott fenn a fán,

csodállak téged, igazán.

Azt hittem, ember ha akad,

ki sokat ad, és megszakad.

 

 

Árnyékos út, 1961 [104-105.]