Kiss Tamás

 

 

KORAI ŐSZ

 

1

 

Csörög a hűvös eső, szél hajtogatja a kertet,

nyöszörögnek a nagy fák még teli lombbal.

Kései alma lehull s a járda kövében

megüti magát, savanyú, tört. Ilyen a szív is.

Nem jól érzi magát az ember, ablakból kitekintve

megborzong, s melegebb nyárról álmodozik.

 

2

 

Ablak alól már kopik a lomb s remegőn,

véznán játszik az ág, kocorász az ablaküveggel,

majd azt is belepi párával a hideg szél,

úgy, hogy alig látszik már este rajta a csillag.

 

3

 

Pipára töltünk csendesen édesapámmal.

Köröttünk dongnak a percek, mint a halódó

őszi legyek, ha odacsapódnak az ablaküvegnek.

Két száj füstgomolyában emlékek kavarognak,

amiket most itt felmelegítünk, mert biz az ősz is

oly feledékeny. Mindent eltemet, el az idő is.

Magát is el… És nem emlékszik soha többé.

 

 

Fogóddz a csillagokba, 1940 [54.]