Kiss Tamás

 

 

VASÁRNAP

 

1

 

Fényszuronyokkal vív a nap,

a köd csak prüszköl és szitál,

szorong a hűvös dér alatt

a késő októberi táj.

 

Domb búbján ritkuló fasor,

madár csippen, percen az ág,

s mint tört fésű fésüli le

a domb kis csenevész haját.

 

Megkínzottan vacog, csörög

a kifosztott kukoricás,

harc dúlt itt: kinnhagyott tökök

a jelek, bomló koponyák.

 

2

 

Csendes vidék, kocsim kattog csak,

meg a szívem. Az emberek

is csendesek: dohányt morzsolnak

a kemény zsellértenyerek.

 

Odabenn krumpli-, hagymaszag,

kés csillan kemény csizmaszáron;

nyűtt erekben megbúv a nyomor,

mint drótban az áram.

 

3

 

A pókháló telítve van,

benne tíz-húsz csöpp brilliáns.

Drága ékszer – úgy tartja büszkén

bütykös ágain a bogáncs.

 

A fürge halász visszabújt,

mint a meghátrált gondolat,

művét is elfelejtve már

és zászlaját, hogy kintmaradt.

 

Egy-egy ünnepi mozdulat

mutat még vissza a nyárra,

míg tüskés kötéllé nem dagad

az eltűnt bogarak nyála.

 

 

Méretlen idő, 1938 [116-117.]