Kiss Tamás

 

 

KÉSZÜLŐDÉS

 

1

 

Hajlong a fű, kis inge csatakos,

felszúrta mind a harmatot a réten,

de alul még az éj héja törékeny

s reccsen amint a boglya rátapos.

 

Ott lenn, a hajnal szárnyaiba már

a szellő csillanó tollakat sodor:

a domb megmoccan, vigyázva, mint mikor

álmából éppen ébred a madár,

 

és koppant egyet-kettőt úgy vakon.

És léket kap a táj, e rozzant csónak,

kinéz mögüle lomhán a fakó nap,

mint öltöző leány az ablakon.

 

2

 

A reggelek – azok pogányok,

örökké kinn a réten hálnak,

sohase imádkoznak,

s pálinkával kínálnak.

 

Emlékeztek-e még reám is

régi-régi reggelek, mikor

fogaim között oly édesen

olvadtatok el, mint a cukor?

 

Én emlékszem… Régi csordakút,

mélyedben kilenc manó lakott,

s vödrödből mégis éhgyomorra

kiittam a táncoló napot.

 

 

Méretlen idő, 1937 [103-104.]