Kiss Péter

 

 

ALKONYAT

 

Mint az utolsó tétova gyűrű

a pocsolyába dobott kő körül,

melyet könnyű kéz pöccintett oda,

halványul el egy árva gondolat.

 

Az est kinéz a ház mögül,

árnyékba lép a gyönge fagy,

kémények füstje útra ül,

szemem sarkában könnyet hagy.

 

Tolvaj szél lebben, száz mogorva,

éhes varjúnak hangját hozza.

Bokoraljban feltúrt vizes hóban

térdre hull a bíbor alkonyat.

 

 

A szélhárfa [55.]