Kiss Péter

 

 

DIDERGŐ

 

Kopasz gallyat úsztat a folyó,

csúszkál rajta lassú napsugár,

bokrok tövén elakad a szó,

könnye csordul, fázik a határ.

 

Kertem léce közt benéz a tél,

ősz bicegve, szemlesütve jár.

Néhanapján elkerülhetném,

rám terül a köd, s arcomba váj.

 

Szürkeségbe nyúl a hóka kéz,

fény órája megszámoltatott,

kőszobor a gyertyalángba néz,

imádkoznak öregasszonyok.

 

Folyó tükrén hasal el az est,

bokrok tövén elakad a szó,

didereg, az ablakon beles

felhők mögül, sápadtan a Hold.

 

 

A szélhárfa [54.]