Kiss Péter

 

 

TAVASSZAL

 

Tócsák lopva lágyan

Tapadnak égi kékre

Szálló füstként kusza

Légbe száll most a harmat

Deres bozót intve

Szór hűs horizontra

Reszkető csillag-sugárt

 

Gyermek arcú szöszke

Felhők tekintetébe

Fúj felszakadt sóhajt

A virágzó berkenye

Tó mögött a szélben

Új akkordjába üt

Már a puha barna föld

 

Őzek ellépkednek

Az ösvényen ledéren

Tiszta hátuk nyomán

A duzzadt rügyű izzadt

Bokrok szelíd karjai

Simítóan nyúlnak

Ívelő testük után

 

Könnyező kék szemmel

Szűztestű karcsú dombok

Néznek csodálkozva

Immár boldogan kitárt

Ölükben vidáman

Lecsorogva elindul

A rezgőhangú csermely

 

És tócsák lopva lágyan

Futnak fel égi kékre

És ledér őzek után

Nyúlnak a duzzadt rügyű

Szelíd ágak karjai

És billent horizontra

Küldi döbbent sóhaját

A téltől szabadult föld

 

 

Hétköznapok ünneplőben [77-78.]