Kiss Jenő

 

 

ARANYFŰZ

 

Párát lehell a föld, sóhajtón.

Hát hogyne, itt van a tavasz!

Kinyujtózkodnak tagjai,

vére zubog, jól hallani –

Vagy a megáradt patak az?

 

Éledő, halvány tűz a parton,

villáncsoló arany tűz,

világit már a dús aranyfűz,

kis sárga bokra már világít –

minden tűzgyújtó tavaszon

ő a legelső lenge láng itt;

ő a legelső kicsi máglya,

rajta ég el telek magánya,

őtőle fog tüzet

a szunnyadó kedv és a lendület!

 

Míg végigpillantok a parton,

tekintetem fölébe tartom:

melengessétek, gyenge ágak –

Lobbanjon vessződ, égj aranyfűz,

járj át, arany tűz,

tüze intő arany világnak!

 

 

Az erdő poézise [124.]