Kiss Irén

 

 

KÖSZÖNTŐ

 

   csak mert a hegyoldalon kipattant

a lappangó tavasz

kukorékolt a távozó nap

málnaszörp színű volt

színesfém-ragyogással

mázolta be a köveket

   csak mert egy szürke, kígyóforma felhő

bajuszként tekerőzött

a búcsúzó, féktelen nap köré

s az egyetemes akarat

rózsaszín virághabbal

fröcskölte be a gallyakat

   csak mert hihetetlen volt

ez a vidék, s főleg az erdők

rendetlen csapatának

füstezüst vonulása

   csak mert az elbúvó fény

lila ködökkel csiklandozta

a kókadt hegygerincet

s engem is meglegyintett

   csak mert egyedül bandukoltam

hitetlen

épp szemben a kackiás nappal

s pirulnivaló díszletével

amellyel nyakon öntött, a széppel

azóta mégis muszáj hinnem

a mindörökké-győzelemben

 

 

Árkádiát tatarozzák, 1979 [99.]