Kiss Benedek

 

 

TIHANYI TÚRA

 

Dombok közt, fák közt

megyünk, megyünk,

madaraknak füttyögetünk.

 

Egy sárgarigó lázba jön, pattog,

visszafütyül és új füttyre vár.

 

Madárkám, bolond madár:

visszhangnak adod valódi hangod?

 

Dombok közt, fák közt,

híd-rebbentő puli,

fut szemünk, rétre fut,

zöldjeit döncöli,

az mégse rezzen. Ám fölötte

sugarak vesszői hajlonganak,

min bársony dongók

– barkák –

csapódva ringanak.

 

Rossz gombát főzött a lapu-szakácsné,

tán attól ilyen bolond a rét ma:

virágok futnak a lepkék után és

azok meg pilléznek el, fel, karéjba.

Röptükből vernek csipkét;

varrják a nyarat zsákokba, télre…

És mi ez csöpp kis kémrepülőgép –

leszáll tenyerem röptére.

 

Pille, te bolondos pille,

s te bolondgombákon, margarétákon,

százszorszép – tárcsákon, pörgő-forgó rét!

 

Dombok közt, fák közt

tovább megyünk,

virággal, madárral

beszélgetünk.

 

De jó is menni!

Menni: lenni!

Füvekkel, titkokkal

elkeveredni!

Zölddel-földdel

elkeveredve

zöldben és

földben

benne lenni!

 

Lenni: a világgal

együtt-zengni,

nem külön,

de különösen rezegni!

 

… Dombok közt, fák közt

megyünk, megyünk,

még csodálkoznánk –

s megérkezünk.

 

 

Tündér Tihany

[165-166.]