Igazából otranto hsz-ai - és persze a sajátjaim - után már sokkal többet nem tudok mondani a témában, ennek a tervnek - Port Said és tsai lövetése - szerintem nem volt valós realitása. Már a brit flotta is komoly kihívást jelentett volna, ráadásul gyorsabb és nagyobb hatótávú egységekkel rendelkeztek, számos bázissal a térségben, míg nekünk 24 óránk lett volna bármely semleges kikötőben tápolni, már ha egyáltalán beengednek-ellátnak ott. A németek kérték ugyan a teljes flotta küldését, de ez egyben a garantált elvesztésüket is jelentette volna, vagy csatában, vagy az Adriától elvágva török kikötőkbe szorulva, ahol ráadásul a megfelelő ellátó-javító kapacitás sem volt meg. Így még abba az újabb kérésbe sem mentünk bele, hogy legalább a Radetzky-osztályt elküldjük.
A gyors hadüzenetnek akkor lett volna értelme, ha a hármas szövetség feláll, ekkor reális esély lett volna a francia szállítások blokkolásáara, akár az egész háborút befolyásolva a francia hadszíntérről ezáltal hiányzó 60-80k ember miatt, ez a tét megérte volna a teljes flotta kockáztatását. Az olaszok nélkül viszont mégis miféle rövid vagy hosszútávú hasznot hozott volna pl. Ciprus megbombázása, ami megérte volna az összes modern csatahajó elvesztését? 1915-ben egy rövidtávú rajtaütés volt, szinte 0 kockázattal, az olasz felvonulást és morált jelentősen befolyásoló eredménnyel, azaz kis kockázat nagy haszon, ha 1914-ben kifutunk mindent elvesztettünk volna gyakorlatilag a semmiért, mert az olaszok kimaradásával a mi hadszínterünk már nem a Földközi-tenger volt, hanem az Adria, erre meg egy keleti portya nem sok hatással bírt volna, de annál több kárral részünkről.
Szóval én is tartom az álláspontomat, ez szerintem nem volt elszalasztott lehetőség, később már viszont tényleg volt több ilyen, párat soroltam is, ami Hauson és utódjain számonkérhető.